2012. május 29., kedd

Szombaton bringatúra 9-kor a Művháztól!

Meghívó bringázásra!

2012. június 2-án kerékpáros rendezvény keretei között szeretnénk átadni a helyi nagyközönség számára a Pilis kapuja bringás-barát felületet. A tervezett útvonal (kb. 20-25km): A pomázi Művelődési Ház előtti 9 órás találkozót követően a Magyar utca – Bihari János utca útvonalon a patak mellett közlekedve ráhajtunk a Dera patak töltésére és - a kialakított átkelőn átjutva - elkerekezünk a Városkapu Üzletház melletti aszfaltozott bringaútra, majd pedig Szentendrére a Korzóra gurulunk fagylaltozni.
Pihenő után a Tófenék - Pannon sík érintésével visszakerekezünk Pomázra a „bringás-barát felület” poros útján a már ismert útvonalon a Művelődési Házig.
Szándékunk szerint a 15-16h körüli érkezés után bográcsozással vendégeljük meg a beruházás támogatóit és a tekerésen résztvevőket.

Reméljük, hogy együtt tudunk végig kerekezni a Pilis kapuja bringatúrán - örömmel várunk minden érdeklődőt!

Üüdvözlettel
Kelemen Gábor, Soltész András, Radnay József
Pomázi Közművelődési és Környezetvédő Egyesület, Pomázi Klímaköri tagjai

2012. április 29., vasárnap

Kerékpár út: befestettük a korlátolat, leteszteltük a gáton vezető utat

Szombaton délelőtt (2012.április 28-án) befestettük a korlátokat. Élesben teszteltük az egész utat. A tapasztalatok: a Dera patak alatti új átjáró teljesen megfelel a célnak, gyerek és felnőtt egyaránt képes a híd alatt átmenni, a lépcsőket is beleértve. A gáton az út már nem ennyire jó, sőt elég hepe-hupás több helyen. Az út nagyobb része azonban eléggé ki van taposva ahhoz, hogy sima legyen. Van még mit javítani rajta, a legjobb talán egy aszfalt burkolat lenne, ahogyan azt Szentendrén, vagy Budakalászon már megszoktuk... Ezzel együtt is, normális erőfeszítés mellett 15 perc alatt lehet a hídtól eljutni Szentendre-Városkapuig. Onnan még 20 perc Szentendre központja. Néhány kép a fagyizással és sörözéssel végződött programról.
KerékpárútProjekt2012. április 28.




2012. április 22., vasárnap

Mindent amit a kerékpár úttal vállaltunk elkészült!

Elkészültek a karékpár út korlátjai, útbaigazító táblái. A sikerben oroszlán része volt a Magyar Vár Egyesületnek, akik önzetlen segítséget nyújtottak a korlátok, az útjelző táblák elkészítéséhez, a környezet szépítéséhez.
KerékpárProjekt2012. április 22.

2012. április 21., szombat

A pomázi Mátyás sulisok festette kép díszíti a gyalogos-kerékpáros átjárót.

Az április 21-ei szombaton a pomázi Mátyás suli 7/B osztály kreatív csapata Ács Szilvia tanárnő vezetésével megtervezte és megfestette a Dera híd alatti gyalogos-kerékpáros átjárót díszítő képet. Nagyon szép lett, köszönet érte.


2012. április 10., kedd

Elkészült a Dera híd alatti átjáró!

Több mint két évnyi előkészítő munka, a KvVM "Zöld forrás" programja segítségével és sok civil közös erőfeszítése eredményeképpen elkészült a Dera híd alatti kerékpáros, gyalogos átjáró. További részletek a régebbi blogbejegyzésekben.


2012. március 22., csütörtök

Megkezdődött a Dera híd alatti átvezető kerékpáros és gyalogos út építése

A „Zöld Forrás” K-36-10-00018T számú pályázati forrásból megkezdődött a Dera híd alatti átvezető kerékpáros és gyalogos út építése. A munkákat a FIEF ÉPITEX KFT. végzi a Pomázi Közművelődési és Környezetvédő Egyesület mint építtető megbízásából. A létesítmény kialakítását, a kivitelezés megkezdését a A Magyar Közút Zrt. Pest Megyei Igazgatósága engedélyezte.



A munka elvégzésével lehetővé válik, hogy a forgalmas közút igénybevétele és keresztezése nélkül Pomázról kerékpárral el lehessen jutni Szentendrére, és be lehessen kapcsolódni az Európai kerékpárút hálózatba.
Többen jelezték, hogy szívesen bekapcsolódtak volna a munkákba. Aggodalomra nincsen ok, számítunk minden kedves felajánló segítségére. A közösségi munka várhatóan április hónap első felében veheti kezdetét:
- területrendezés, töltéskorona egyengetés, kaszálás,
- az út alatti átjáró használatát jelölő tábla elkészítése és elhelyezése a híd közelében a töltéskoronán (faanyagokból),
- útjelzőtáblák elkészítése és elhelyezése (útirány jelölésére javasolt helyszínek a Városkapu Üzletháznál 2 db. tábla, Bihari János utcai patak kanyarnál 2db. tábla, Dera hídnál a 1112. sz. közútnál 2db. tábla - min. 6db. útirány tábla fából),
- biztonsági korlátok elhelyezése faanyagból, melyhez az alapanyag előteremtése folyamatban - ha valakinek van erdészeti kapcsolata ajánlatokat elfogadunk (kemény fából 40-40 méter, de minimálisan 15-15 méter hosszban szükséges korlátot elhelyezni)
- felületek festése, végső területrendezés
- kaszáláshoz szükséges a Vízügy közreműködését kérnünk.

A felajánlásokat a zoldpomaz@gmail.com címre kérjük megtenni.
A projekt felelősei: Kelemen Gábor, Soltész András, Radnay József







Kerékpárút Pomázról Szentendrére nagyobb térképen való megjelenítése

2012. március 17., szombat

Munka előkészület a híd alatti átjáró megépítéséhez

Reméljük, hogy erőfeszítéseink lassacskán beérnek és elkezdődnek a munkák a híd alatti átjáró kivitelezéséhez. Kitisztítottuk a munkaterületet

2012. március 17. Munkaterület tisztítás a Deránál

2011. szeptember 28., szerda

Critical Mass: a szükséges tömeg --avagy mikor lesz kerékpárút Pomázon?--

2011. szeptember 22. Európa szerte autómentes nap. Idén Pomáz is bekapcsolódott az e naphoz kötődő kerékpáros rendezvénysorozathoz, a Critical Masshoz. Már kora délelőtt a Mátyás suliban megtartották a szokásos eseményt, a biciklik levegőbe emelését.

Délután több mint félszáz kerékpáros vonult fel Pomáz főutcáján a Pomázi Civil Klímakör szervezésében. A szemből érkező Csobánkaiak csoportjával a két település határán találkoztak. Ez a találkozás nem volt véletlen. Az Oszoly Környezetvédő Egyesülettel együtt szervezve ide hívtuk meg a két település egy-egy önkormányzati képviselőjét. A hagyományos kerékpáremelés után adtuk át közös petíciónkat, mely így szólt:

Petició

Csobanka és Pomáz települések képviselő testületéhez
Mi Csobánka és Pomáz város kerékpáros társadalma nevében kérjük a két település képviselő testületét, hogy közösen gondolkodva és cselekedve mindent tegyenek meg, hogy a Dera- völgyi települések is bekapcsolódhassanak a Dunakanyar, az ország, és így Európa kerékpáros hálózatába. Csupán 2,5 km kerékpárút hiányzik ahhoz, hogy Pomázról kerékpárral el lehessen jutni az egyéneknek, családoknak, kisebb csoportoknak a Duna menti kerékpáros főútra, úgy hogy ne keljen attól rettegnünk, hogy autóval leszorítanak, elgázolnak, elsodornak közben.

Ugyanez a helyzet Csobánka és Pomáz közötti útszakaszon is!


Ugyanis GYERMEKKEL ITT SEM LEHET BIZTONSÁGOSAN KERÉKPÁROZNI!


A jelenlegi helyzet már nem tartható fenn és megoldást kíván! Vannak nagyon kevés pénzből (is) megvalósítható lehetőségek, melyekkel e tarthatatlan helyzeten azonnal javítani lehetne, csak akarat és tettek kellenek hozzá. A települések e kívánt célok érdekében történő összefogásának az eredménye a biztonságosabb helyi kerékpáros közlekedés, a turizmus fellendülésével együtt a környezetbarát gondolkodás erősítése, a természetközpontú települést sugalló arculat és a mikrórégiós (járási) gondolat erősödése, megőrizve és bemutatva ritka környezeti értékeink varázsát. A kerékpáros turizmusból a települések szolgáltatói, kereskedői és a lakosság is profitálhatna, melyből a látogatók jelentette forgalom és adók révén a befektetések egy része megtérülne.


Hisszük, ha a települések, és a civil társadalom és a települések vezetői a közös célok érdekében együttműködnek, még az ilyen szűkös gazdasági helyzetekben is lehet hatékony megoldásokat találni.

Ezen célok eléréséhez kérünk a Képviselők részéről hatékony tenni akarást, melyhez a jelenlévő Civil szervezetek nevében nyújtunk segítő támogatást.

Oszoly Környezetvédő Egyesület és a Pomázi Civil Klímakör



2011. szeptember 27., kedd

Fekete Kedd: Az emberiség keddre felélte az egész évi ökológiai erőforrások és szolgáltatások kereteit

Az emberiség keddre felélte az egész évi ökológiai erőforrások és szolgáltatások kereteit – derült ki a Global Footprint Network (GFN) nemzetközi szervezet kutatásaiból.

A GFN számításai rámutatnak: az emberiség körülbelül kilenc hónap alatt fogyasztja el azt a természetierőforrás-mennyiséget, melyet a bolygó fenntartható módon tudna előállítani az év egészében. A keletkező ökológiai deficitet az év hátralévő 3 hónapjában úgy lehet fenntartani, hogy az emberiség a természeti tőkét, vagyis „megtakarításait” kezdi fogyasztani. Az ökológiai túlköltekezés ördögi körré válik: egyre több és több tőke fogy, miközben az igények, kiadások növekednek – közölte a kutatás kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

Az emberiség történetének nagy részében olyan ütemben használta fel a természeti erőforrásokat, amely a természeti erőforrások megújulási képességén belül volt. Az 1980-as években átlépte a kritikus vonalat: szükségletei túlnőttek azon a határon, amelyet a természet fenntartható módon képes előállítani. Ezt az állapotot nevezik ökológiai túllövésnek.

A GFN 2011-re vonatkozó előzetes számításai azt mutatják, hogy jelenleg olyan ütemben használjuk fel a természeti erőforrásokat, amelyet 1,2-1,5 bolygó tudna fenntartható módon kielégíteni. A kutatások azt jelzik, hogy jóval az évszázad közepe előtt már kétbolygónyi kapacitást követelnek majd az emberi igények.

Ebben az évben az Ökológiai Túllövés Napjának (Earth Overshoot Day) fontos nyomatékot ad az a tény, hogy az ENSZ számításai szerint a Föld lakossága – az eseménnyel nagyjából egyidejűleg – eléri a 7 milliárd főt.

(MTI)



Forrás:
MNO Magyar Nemzet Online - Az emberiség elhasználta erőforrásait

Megkaptuk az engedélyt a kerékpárút legfontosabb részéhez, a Dera híd alatti átvezetéshez!

Pomázon a helyi közlekedés, megfelelő kerékpárutak és tömegközlekedés híján túlnyomórészt személygépkocsival történik. Pomázon jelenleg egyetlen méter kerékpárút, vagy legalább kerékpárosok részére felfestéssel elkülönített útszakasz sem található. Ugyanakkor Pomáz környékén számos kerékpárút van, amelyek részei az európai 25 000 km-es hálózatnak. Az általunk szrevezett számos kerékpáros eseményt bizonyította, hogy sok a kerékpáros Pomázon, illetve azt, hogy milyen gyorsan el lehet jutni Csobánkára, Budakalászra, Szentendrére kerékpárral.

A Pomáz Szentendre közötti 2,5 km hosszú, a Dera gátján elgondolt, ma is járható út kerékpáros használatát szorgalmazzuk. Ehhez minimálisan az útjelző táblák hiányzanak. Pomáz határában a Szentendrére vezető út hídja alatt lehet majd biztonságosan átkelni a forgalmas közút alatt. Rendelkezünk a polgármester támogató levelével, a Vértes Péter tervezőmérnök által térítésmentesen készített, engedélyezett tervvel, a közútkezelő (Magyar Közút) engedélyével, folyamatban van az építkezés megszervezése.

Győztünk a főzőversenyen!

A Pomáz Napja rendezvényen, 2011. szeptember 24-én, a Pomázi Civil Klímakör közös sátorban vett részt az old-timer, versenyautós csapattal. Közösen is főztünk, a népszerű csorba levest, amelynek főszakácsa Soltész András. A leves kategóriában győztünk.